kikelet
Közeledik május elseje, ismét kimegyünk a Szigetbe, találkozunk régi barátainkkal, ismerőseinkkel. Virsli is lesz, meg hideg sör. Derű, napsütés, mosoly. A választás már csak emlék, a találkozások is a régi ismerősökkel nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatban zajlanak. Esetenként már-már hagyományos látogatásokat is teszek. A Munkáspárt sátránál zsíros kenyeret kapok finom vöröshagymával, a Fidesznél sört és udvarias szavakat, a Miépnél meg jó kis dalokat lehet vásárolni kazettán… Ami azt illeti a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” mostanában nemcsak ott kapható. A nevek változnak, a személyek is. Van, akit hol itt, hol ott lehet megtalálni. Az is előfordul, hogy meglátogatnak minket az MSZP sátránál politikai versenytársaink, és mi is, én is látogatást teszek tőlem igen eltérő lelkületű ünneplő csapatoknál.
Olyan ismerősöm is akad, akivel számtalanszor összefutok a legkülönfélébb alkalmakkor. Van olyan, akivel kamasz koromban, kosarasként a pályán futottam össze, aztán egy cégnél dolgoztunk, máskor a FIDESZ sátránál, később ki tudja hogyan, a saját házam előtti tüntetés alkalmával beszéltünk pár szót.
2007 februárjában tüntetés volt nálunk. Itt előttünk. A házam előtt. A kórház miatt.
A kórház-ügyet nem szeretném a nevemre venni, mert nem engem illet. A tisztelt tüntetésvégrehajtókat nem igazán zavarták a tények. Az, hogy egyébként mi történt, miért történt, és a történtek milyen hatással vannak az egészségügyre és külön a mi kórházunkra, az nem tűnt fontosnak. Az sem, hogy ha netán az ő képviselőjük javaslata érvényesül, akkor jelentősen romlott volna a városi kórház pozíciója.
A magam részéről barátsággal fogadtam a megkeresést, ha tüntetés, akkor tüntetés. Tanév végén gyakran előfordul, hogy nejem tanítványai szerenádoznak, az igazán kedves dolog. Most, amikor már nagyon zajosak voltak, és látszott, hogy tényleg tüntetnek, és tényleg nekem szól a dolog, akkor kimentem közéjük, hátha szót lehet érteni.
Feleségem teát főzött nagy fazékkal, termoszba töltöttük és pogácsával kínáltuk a kedves tüntetőket. Úgy rendesen, ahogy lehet: műanyag pohárba, pogit meg kézbe, tálcáról. Sokan elfogadták, sokan meg nem. A kedves tüntetők időnként skandáltak kórusban, meg beszédek is voltak a kórház megmentéséről, illetve Szegedről is jöttek és szót kértek, és mondták az ő dolgaikat.
No, ekkor láttam be, hogy ugyan nekem szól a tüntetés, engem akarnak jobb útra tüntetni, de úgy konkrétan én csak feszélyezem őket a tüntetésvégrehajtásban. Ezt megértve nem zavartam őket a feladat elvégzésében.
Azért volt konkrét megjegyzés is: észrevételezték, hogy amikor előzőleg az irodám előtt tüntettek, akkor az zárva volt. És tényleg, ha nyitvatartási időn kívül spontán tüntetnek, akkor máskor is zárva lesz. Így estefelé én is elzárkóznék az effélétől, de hát itt lakom. A tüntetés célja akkor mutatkozott meg igazán, amikor már nem bóklásztunk közöttük: kórusban mocskolódás. Hadd rettegjen az a képviselő, meg a családja, a gyerekei, meg a kedves mamája. Nem ismernek ezek engem eléggé… Szóval, aki teheti, kerülje, hogy neki tüntessenek. Nem kellemes.
Megemlítem, hogy a tüntetést követően maradéktalanul elpucoltak mindent. Semmi szemét, de még egy eldobott teás pohár sem maradt utánuk.
Nekem többet kell eltűrnöm, és mint látható rendesen viselem is keresztemet. Még megértést, tiszteletet, türelmet is sikerült tanúsítanom a nem elvi, hanem nagyon konkrét tüntetés alkalmával. A családi kontextusok zavarnak, és szerintem ebben a politikai versenytársaim átlépték a jó ízlés határát. Nekem a türelem kötelességem, de a családomnak védelem jár. Az Ő családjaiknak is.
Én kétségkívül nem tudtam elérni, hogy a Bajai Városi Kórház „súlyponti” minősítést kapjon, bár számos ütközést bevállaltam miatta. Viszont úgy találtam, és nem megalapozatlanul, hogy a régiós osztozkodásból ki kell, és érdemes kihozni, amit lehet.
Ha Önök kevésnek találják az általam jelzett 594-es ágyszámot, akkor gondolják meg, hogy én milyen megütközéssel fogadtam a Zsigó Róbert féle 508 ágyra vonatkozó törvénymódosító javaslatot. Megszavaztam a kormányom törvényjavaslatát és más, nehéz döntésekben is lehetett rám számítani. A tüntetés nyílván az a „minden” amit ellenzéki társaim megszerveztek. Kecskemét a Megyei kórház kapcsán 200 ágyat vesztett és a Repülő kórház 160 ágyából nagyjából 40-et tartott meg. Ez így 320 mínusz! Ez az elviselhetőség határa, vagy azon túl valamivel… Halas racionálisan döntött a szükséges ágyszámról. Nem vesztett, hanem lemondott.
Sehogyan sem tudtam elfogadni a Zsigó féle 508 ágyas kórházcsökkentő javaslatot, akárhogyan is védelmezték. Haszontalan, az adott helyzetben kifejezetten káros törvénymódosítási kísérlet volt. De ezek szerint Neki szabad, sőt tüntetésről is beszélhet ellenem a rádióban, mert miért ne. A bajai elkerülő út finanszírozását is vissza lehetett vonni, mert miért ne.
A Bajai Városi Kórház 594 ággyal fog működni. Ez Városunk és Felső-Bácska érdeke. Ez az ágyszám jó, és a Zsigó féle kórházcsökkentő javaslatnál sokkal jobb kiinduló érték a jövőben lehetséges bővítéshez.
Komoly, hosszú távon a városunkat sújtó tévedés volt Zsigó Róbert képviselő úr kórházcsökkentő javaslata. Majdnem olyan súlyos tévedés, mint amikor a bajai elkerülő út finanszírozását visszavonta a FIDESZ kormány 1998-ban. (azon lehet vitatkozni, hogy melyik volt a nagyobb hiba, mindenesetre a kórházcsökkentés van időben közelebb)
Zsigó Róbert képviselő úr már beszélt a rádióban olyan tüntetésről az irodám előtt, amely ügyben, az ő hibája messze nagyobb Baja és Felső-Bácska vonatkozásában, mint bárki másé, akit ismerek. Az általam képviselt álláspont a „legalább 590” ágy, ami azon alapul, hogy ha nem kapunk „reumatológia” ágyakat akkor kapjunk rehabilitációs és krónikus ágyakat, többet. Ehhez megkaptam a megyei és a régiós támogatást kormányoldalon, illetve miniszterelnök úr, és később az egészségügyi kormányzat is támogatásáról biztosította a regionális körben kialakított kapacitásszámokat.
Tehát én az arcomat és a nevemet adtam az 590 vagy több, pontosan az 594 ágyszámhoz. Ezt értem el. Ez a városom és Felső-Bácska érdeke. A miniszteri döntés a törvényben megszabott határidőket követően nyilvánosságra került.
És akkor sem lett a Bajai Városi Kórház a Zsigó féle kórházcsökkentő javaslatnak megfelelően 508 ágyas.(lásd: http://www.parlament.hu/irom38/01375/01375-0057.pdf) A Bajai Városi Kórház legalább 594 ággyal fog működni. Ez a Városunk és a térség érdeke.
A házam előtt megjelent Urak és néhány Hölgy fellépése, rigmusaik, magatartásuk meglehetősen agresszív volt. Hasonlóan az irodám előtti tüntetés híre sem barátságos. A fényképemmel és társaim fényképével megjelent FIDESZ szórólap különösen egyoldalú, a károkozás szándékával szétküldött papír.
Nem tudják, hogy a következményekért is felelnek? Nem gondolják, hogy létezhetnek, léteznek olyan irányzatok, személyek, akik szívesen tovább mennének puszta fenyegetőzésen? Magukra vállalják egy ilyen eseménysor szervezését? Tudják ellenőrizni a gyűlöletkeltés folyományait? Biztos?
A FIDESZ-es szóróanyag a kórház-témában alkalmas a gyűlölet felélesztésére. A FIDESZ szöveg, és a tüntetés alkalmas a gyűlölet felélesztésére. A szándék a gyűlölet felkeltése? Az bizonyos, hogy a családom megfélemlítése létező szándék. Megkeresték édesanyámat, sőt már az is előfordult, hogy a tágabb családomat érte nemtelen támadás. Biztos, hogy tudják, mit művelnek?
Kell ez nekünk? Én megnéztem őket közelről. Volt, akit ismertem. Volt, akivel májusban, a FIDESZ sátrában találkoztam. Volt, aki elszégyellte magát. Volt. Egy.De a többség, mély átéléssel, fújta a magáét. Közéjük mentem a szemükbe próbáltam nézni… a pogácsát, meg a teát azért elfogadták sokan. Elég hideg volt. Amikor tapasztaltam, hogy feszélyezem a tisztelt megjelenteket, elköszöntem és bementem a lakásomba. Sokkal könnyebb volt nekik ezt követően kórusban szidni a kormányt, a szocialistákat, a kormányfőt.
Be kellett látnom, hogy Ők nem a vendégeim, nem hozzám, nem miattam jöttek, hanem azt akarják, hogy féljek, hogy a családom féljen, hogy arra gondoljak, tudnak ők mást is, nemcsak kiabálni. A korábbi fenyegető levelek, a nyílt, FIDESZ-es lejárató szórólap csak próbálkozás: hogyan jobb, hogyan hatásosabb; ha ráírják, hogy FIDESZ, vagy nem írják rá, hogy FIDESZ?
Az irodám előtti tűntetésről még Zsigó Róbert képviselő úr maga beszélt a Bajai Rádióban, de a lakásom előttit Budai úr, mint magánszemély jelentette be. Akkor nekem most félnem kellene? És még kinek? A családomnak? A barátaimnak? Az MSZP-re szavazóknak? Meddig terjed a gyűlöletkeltők szándéka? Ki vezényli őket? Erre van külön személy?
Ilyenkor, tavasszal már sokkal mosolygósabbak a napok. Bízom benne, hogy május elsején ismét találkozunk barátainkkal, ismerőseinkkel. Azokkal is, akik néha tüntetnek, és máskor hol a FIDESZ, hol meg más szervezet sátránál köszönünk egymásnak.
Mert köszönünk egymásnak. Találkozunk a régi ismerősökkel és köszönünk…
Itt a kikelet.
Hajrá Bácska!
Változásra van szükség!
Baja többet érdemel!