
Márfai Péter 55 éves, nõs, két felnőtt lány édesapja. 1976-ban a BME Vízgazdálkodási Főiskolai Karán szerezett mérnöki oklevelet. Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságon, mint számítógépes programozó dolgozott, később a VITUKI munkatársa lett Budapesten. A nyolcvanas évek közepén a KSH SZÜV Szekszárdi Számítóközpontjának szervezési és programozási vezetése volt a feladata. A számítógépes kiadványszerkesztés elterjedésének idején a Babits Kiadó felelős szerkesztőjeként működött, később a Dunai Repülőgépgyár Rt munkatársa volt, majd 1994-ben parlamenti képviselővé választották Bács-Kiskun megyében az MSZP listáján. A kilencvenes évek közepétől foglalkozik a térségi és regionális politikával. Az MSZP Bács-Kiskun megyei Területi Szövetségének elnökévé választották meg 1999-ben. Jelenleg a megyei szervezet alelnöke és a Baja térségi szervezet elnöke. Szakpolitikusként az MSZP informatikai és hírközlési ügyvivői feladatkörét látja el. Baján 1994-ben választották be az Önkormányzatba. A megyei közgyűlésben a szocialista frakció tagja. Megalakulása óta részt vesz a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács munkájában. Az MSZP országgyűlési frakciójában az Informatikai és Távközlési szakmai csoportot vezeti.
Az országgyűlésben részt vett a Honvédelmi, a Nemzetbiztonsági és az Informatikai bizottság munkájában. Ma a Gazdasági és informatikai bizottság alelnöke, valamint az e-Befogadásügyi eseti bizottság elnöke. Az Interparlamentáris Unió horvát baráti tagozatát vezeti. Felső-Bácska és benne Baja városának sikeréért dolgozik barátaival, munkatársaival Bács-Kiskun megye 9-es számú választókörzetében, mint az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje.
e-mail: marfai@marfai.hu
Cím: 6500 Baja, Vörösmarty út 14.
Tel.: 79/522-640